Magyar Arcképcsarnok
Dr. Kolozsy Sándor C.D.V.A

Anyám, Inczédy (Incze) és apám, kolozsi-Kolozsy ősi honfoglaló magyar családok leszármazottjaként 1938-ban Erdélyben, Kolozsváron születtem, majd a második világháború alatt 1944. szeptember 4-én anyámmal és a Dunántúlról származó mostohaapámmal menekültként Győr-Ménfőcsanakra, szülőfalujába kerültem, ahol 1956-ig éltem. Győrben jártam a felső iskoláim.

Az 1956-os magyar szabadságharcban a győri vagongyári teherautók tetején 18 évesen fegyveresen harcoltam az oroszok és a kommunisták ellen Győrben, Mosonmagyaróváron és Budapesten, ahol aztán sebesülten én is bekerültem az Orvostudományi Egyetem alagsorába a többi sebesülttel együtt. Csakis a néphez álló kiskatonák jóvoltából kb. 10 nap után egyik nap bennünket teherautókra dobálva meg sem álltak az osztrák határig, orosz tankok kísértek ki bennünket a jobboldali szántásokban tisztes távolságban egészen a határig.

Onnan vonattal Hollandia Helmond városában telepedtem le, ahol ösztöndíjjal az eindhoveni Rebrandt Akadémián folytathattam képzőművészeti tanulmányaimat, és 1958-ban be is fejeztem. Ezután Ausztráliába emigráltam.

Hogy milyennek ítélem meg a jelenlegi politikai-gazdasági helyzetet? Múlt év október 23-án a dicsőséges 1956-os magyar szabadságharcunk 50 éves megemlékezése alkalmából kimutatta a foga fehérjét a Rákosi-Kádár, kommunista diktatúra követői, amikor a Gyurcsány banda parancsára megtámadták a megemlékező, ünneplő és tüntető magyar népet. Ez a baloldali kommunista rendszer terrorizálja az otthoni népet, a magyar népet! Ez az, ami nem engedi a normális működést. Zaarják ki ezt a gazember baloldali magyar faj-, magyar nemzet-ellenes társaságot, hogy népünk politikai, vallási, gazdasági és emberi szabadságban élhessen, működhessen az ország javára!

Mit tartok ma a legfontosabb teendőnek? A következő szavazásnál minden állampolgár és minden magyar menjen el szavazni, és ha ez megtörtént, utána soha az életben ne szavazzon egy olyan baloldali pufajkás bandára, akinek elnöke elmegy Moszkvába az úgynevezett „oroszok általi felszabadulásunkat” megünnepelni. Én már nyugdíjas emigrációs magyarként, aki évtizedeken át harcoltam a Kárpát-medencei magyarság emberi jogaiért, ma már csakis a rendezvényeken való megjelenéssel tudom az ügyet szolgálni.

Hogy milyen Magyarországot szeretnék? Magyar Magyarországot. Meg kell állítani az Ázsiából, Közép-Keletről, Afrikából, Dél-Amerikából való bevándorlást! És adják meg a határokon túli elbitorolt területeken sínylődő magyar népünknek, testvéreinknek a kettős állampolgárságot, és ha otthon munkaerőre van szükség, akkor elsősorban ezek a magyar testvérek kaphassanak munkát otthon, az óhazában!

Én egy olyan Magyarországot szeretnék látni, amikor elsősorban a magyar törzsek leszármazottjai, rátermett nők, férfiak kapják meg azt a lehetőséget, hogy az idegenekkel egyforma joggal rendelkezhessenek, és tudásuk után ők vegyék át az Árpád örökségű országunk vezetését! Legyen az illető – legalább a szülei egyik ágán – magyar származású, egészen a magyar miniszterelnöki, államelnöki, majd a világszövetség elnöki székében.

Ebben a szellemben taníttatnám, indíttatnám el a következő nemzedéket. Mert aki a faja, nemzete múltját nem tiszteli, az a jelenét, de még a jövőjét sem érdemli!

A múlt év előtt figyelmen kívül hagyták az otthoni komcsik azt a pályázatomat, amit mint szabadságharcos, és mint nemzetközileg elismert hivatásos szobrászművész nyújtottam be az 56-os Emlékmű készítésére. Sajnos a hátuljára rá kellett írnom a feladót, mert másképp az ausztrál posta nem vette fel.

A "győztes" pályamű egy ormótlan, rozsdás, semmitmondó, óriás vasfésű lett a Hősök tere mellett szerk.

Mint sydneyi lakos, örökké támogattam a Magyar ügyet. 1978 végén megalakítottam a NSW-i Magyar képzőművészeti kört, melynek 4 éves elnökletem alatt 32 kiállítást rendeztem részükre. Majd az „Actio Transylvanica” első erdélyi magyar szervezetnek is én voltam a kezdeményezője. Onnan kinyomva, 1981-ben az amerikai utam alatt egy hetet töltöttem el a néhai Dr. Wass Albert, Erdélyi Világszövetség társelnök-bátyámmal, az Astor parki floridai házában. Majd e személyes ismeretséggel mint egy másik EVSZ-társelnök, a Sydneyi Csoport elnöke, együtt dolgoztam vele élete végéig nemzetközileg a több mint 3 milliónyi erdélyi-romániai magyar leszármazottak érdekében. Sydneyben a Ceausescu elleni tüntetések 90 százalékát én szerveztem. Majd amikor Wass Albert kifutott pénzéből, akkor a „Transylvanian Quarterly” újságját én vettem át szerkeszteni és kiadni. Az Erdélyből hozzánk érkezett legszomorúbb eseteket angolra fordítva kinyomtatva a világ összes politikusának, államfőjének, vallásvezetőjének ingyen elpostáztuk.

Mint hivatásos, nemzetközileg elismert, az Árpád Akadémia aranyérmes nyertes szobrászművésze, a szobrászati minőségű munkáim miatt a Bensoni Egyetem Arizonában, s a 78 oldalas „Tézis” megírása után megkaptam a képzőművészet doktora címet a szobrászatban, és az itteni egyetemen való szobrászati tanításom alatt munkáimat számos privát és állami gyűjteményben meg lehet találni, az angol királynő gyűjteményében a Buckingham Palace-ban (London), Reagan Fehér házi gyűjteményében (Washington), a Mindszenty monostorban (Bortola Waley San Francisco), az Árpád Akadémián (Cleveland USA), a Magyar Nemzeti Galériában (Budapest), az Esztergomi Bazilikában (Esztergom), az emigrációs gyűjteményben (Lakitelek, Bonyhád és Győrménfőcsanak, Magyarország), Holtamros (Székelyföld, Erdély), Ausztrál Parlament (Canberra), Ausztrál Portre Nemzeti Galéria (Canberra), Saint Mary’s Katedral (Sydney, Ausztrália), és az Új-Guniai Múzeum (Port Moseby).

2008

Vissza a cikk kezdetéhez